Ochrancovia hrozna a vinárov
Az emberi tevékenységek egyik legrégibb formája a mezőgazdaság. Az ezzel foglalkozó ember már az őskor óta meg kellett, hogy küzdjön a természet erőivel. Jött az aszály, lehetett túl sok eső, jégeső, fagy, elvihette a termést több betegség, kártevő is. Ezek a veszedelmek Démoklész kardjaként függtek a földművesek feje felett, s a különféle pusztításokat minden esetben a világ dolgait irányító természetfölötti erők, istenek, égi szellemek…stb. bosszújának vagy csak egyszerűen azok játékának tartották. A legegyszerűbb védekezési módok ezek ellenében csak az lehetett, hogy az emberek igyekeztek kiengesztelni a háborgó vagy gonosz szellemeket, illetve azokat a jó istenségeket imádni, akik a bajoktól, ártó szellemektől oltalmazzák őket. Nem véletlen, hogy a földművelő, szőlő és gyümölcstermelő népesség vallásaiban a legfontosabbak az időjárást és ezen keresztül a termést befolyásoló istenek voltak, a nap, az eső, a szél, a föld és a víz isteneit megtaláljuk minden kultúrában Dél-Amerikától, Afrikán át Eurázsiáig.
A görögöknél komoly kultusza alakult ki Dionüszosznak, a rómaiaknál pedig Bacchusnak. Ezek az istenek már az időközben nagy jelentőséggel bíró szőlőtermelők és a bor önálló istenségei voltak, azt is mondhatnánk, némileg „szakosodtak” erre a területre, bár ne hanyagoljuk el azt a tényt sem, hogy Róma isteneinek sorában legalább ilyen nagy jelentősége volt a szőlő, a gabona és szántóföldi gazdálkodás, a földművesek isteneinek Libernek és Démeternek is.
A kereszténység elterjedésével Európában mindez teljesen átalakult. Azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy a „pogánynak„ tartott szokásokból, ókori ritusokból semmi nem ment át a keresztény kultúrába. A szüreti felvonulások, bálok, vigasságok egyértelműen a Bacchus kultusz továbbélését jelzik, igaz lényegesen szolidabb formában. Ismert tény, hogy a kereszténység első időszakában, sőt Kelet Európában egészen az utóbbi századokig éltek olyan a szokások, babonák, amelyek nyilván ősi eredettel bírnak és a keletről hozott hagyományos vallás és hitvilággal állnak kapcsolatban. A termésjóslások, termékenységi varázslatok, időjárási előjelzések, különféle gyógyítási eljárások mind-mind erre utalhatnak. Az egyház megerősödése elnyomta, ha kellett erőszakkal száműzte ezeket a hagyományokat, s csak elszórtan maradhattak meg ennek nyomai, illetve csak átalakult, a keresztény valláskörbe beépített, megváltoztatott formában jelenhetett meg a továbbiakban.
A kereszténnyé váló, de gazdasági szerepében alig változó európaiak a sokszínű, pogány istenvilág után a katolicizmus gazdag szentkultuszában találták meg a szakmájuknak leginkább megfelelő „szakosodott” védelmet és támogatást. Minden foglakozásnak, tevékenységnek volt védőszentje, így a borászoknak, szőlészeknek is. A szőlőhegyeken felállított keresztek, a szentek szobrai, esetleg kisebb kápolnák emelése mind-mind azt a célt szolgálta, hogy a termés megmeneküljön a pusztulástól, a termelés minden baj nélkül folytatódjon, hiszen milliók mindennapi megélhetését jelentette.
A szőlővédőszentek tisztelete már a középkorban elterjedt Magyarországon, a 18. században pedig erőteljes egyházi és főúri támogatással tovább erősödött kultuszuk. A szenttiszteletnek az ökológiai viszonyokkal, adottságokkal való szoros kapcsolatát mutatja az a tény, hogy a 19. század második felében Európa borvidékeit végigpusztító filoxéravész után visszaszorultak a szőlővédőszentek tiszteletére tartott körmenetek, misék, búcsúk, és felújításuk csak a szőlők újratelepítését követően történt meg.9 Tiszteletük ma sem merült feledésbe, sőt számos szőlőtermő vidéken új kultuszformák elterjedésének lehetünk tanúi. A szőlővédőszenteket övező óvó, védelmező funkció ekkor legtöbbször már háttérbe szorul, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek eltűnnek, s az ünnep elemei sokfelé turistalátványossággá válhatnak. A manapság létrejött ünnepi szokások, rítusok, amelyek leggyakrabban tudatos hagyományteremtési folyamat eredményei, elsősorban az adott közösség összetartását, a közösségiség megteremtését célozzák, vagy éppenséggel általuk válnak felismerhetővé a közösség határai. Az ünnepi kalendáriumban kitüntetett hely illeti meg Vince (jan. 22.), Orbán (máj. 25.), Donát (aug. 7.), Márton (nov. 11.) és János-napját (dec. 27.). A magyarországi borrendek legfrissebb, 2008. évi rendezvényeinek kínálatát számba véve azt tapasztaljuk, hogy az említett, a szőlőtermesztéshez és a borkészítéshez kapcsolódó, nagy múltra visszatekintő kalendáris ünnepek jelenléte a mai rítusok között is meghatározó.
A szőlőt és bort védő szentek kultusza ugyan sok helyen visszaszorult, de ma is megtaláljuk szép emlékeiket szőlőhegyeinken, s több helyen újraélednek a régi hagyományok.
A kultuszhoz kapcsolódó ünnepeknek, eseményeknek komoly szerepe van az adott közösség szervezésében, összetartásában és a szőlőhegyek megmaradásában.
A legismertebb szőlő védőszentek közül nézzünk néhányat ünnepeiknek kronológiai sorrendjében.
Sv. VINCENT
Január 22-én van Szent Vince napja. Elképzelhető, hogy a szent nevének és a latin bor szavunk – vinum - hasonlatos hangzása segítette abban, hogy a szőlőművesek védőszentje legyen. Vin- cent szabad fordításban akár százszoros bort is jelenthet.
Vince napjához több időjárás és termékenységi jóslat kapcsolódik. Azt tartották: „Ha fénylik (megcsordul) Vince-megtelik a pince.”. Több évszázados megfigyelés állhat a jóslás eredete mögött, azzal, hogy megfigyelték, ha enyhült az idő január végére, bő termés következett azon az éven. Nálunk csak a XVI. századtól terjedt el Szent Vince kultusza, s valószínűleg Franciaországból érkezett hozzánk. Több helyen ezen a napon vesszőket vágtak a szőlőből, majd otthon vízbe helyezték azokat, s a hajtásokból, rügyekből következtettek a leendő termésre.
Jól ismert védőszent, egyebek közt:
- Portugália, azon belül
- Lisszabon,
- São Vicente (Madeira)
- a vigneroni szőlőhegyek,
- a francia vincellérek,
- a német vincellérek,
- a párizsi borkereskedők patrónusa
Közép-európai kultusza a 11. században idekerült ereklyéi révén Boroszlóból sugárzott szét. Alakja feltűnt már a koronázási paláston (1031); Kopasz nádor a váradi székesegyházban oltárt emelt tiszteletére. Manapság főleg pincészeteket és borrendeket neveznek el róla
„Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince „
A szőlős gazdák régi felfogásuk és úgy tisztelték e napot, hogy legyőzi a tél sötét napjait és előkészíti a közeledő tavasz útját.
Sv. JURAJ
A magyar szentkultuszok közül kiemelkedik Szent György tisztelete. Április 24-én, György napján számos hagyomány alakult ki a mezőgazdaság kapcsán, mivel ez az időszak épp egybeesett az utolsó fagyok elmúltával, ekkor indultak az igazi szántóföldi munkák, ekkor hajtották ki az állatokat a legelőkre, s a szőlőben is ekkortól kezdődtek a nagyobb munkák. A szőlőhegyekben előkészítették a terepet a metszéshez, földmunkákhoz, ellenőrizték a karókat, a lugasokat, a szőlőt körülvevő kerítéseket. A hegyközségek törvénykezése is e napon ült össze, sőt a tisztújításokat is ekkor tették meg. Szent György napján, sok helyen volt körmenet, amikor a pap megáldotta a szőlőket, s imádkoztak a természeti csapások elkerüléséért. Kőszegen e naphoz kapcsolódik a „szőlőjövés” könyvben történő regisztrálása. A hegymester, aki ezen a napon mondott le, s választották újjá, ha mindenki megelégedésére munkálkodott, a levágott hajtásokat teljes pontossággal egy díszes könyvbe berajzolta, sőt fontos időjárási információkat is bejegyzett. Ebből a könyvből, amely 1740 óta vezetve van, lehetett aztán évtizedekre megfigyelni a szőlők állapotának jellemzőit, az adott esztendő egyéb információit elemezni. (Mód László-Simon András: A szőlővédőszentek tisztelete és Diós István: A szentek élete című írása alapján)
Sv. ORBÁN
Május 25-én ünnepeljük Szent Orbán napját. A hagyomány szerint Orbán az utolsó fagyosszentek egyike, s mint ilyen, kultuszát többek között annak is köszönheti, hogy ez az időszak a szőlővirágzás ideje, és a fagyok súlyos károkat okozhatnak a későbbi termés szempontjából. Szent Orbán egyébként egy korai keresztény pápa volt a 3. században, és vértanúhalált szenvedett. Valószínűleg az ő nevéhez fűződik az, hogy a mise keretén belül az áldozati kehely aranyból vagy ezüstből kellett, hogy készüljön.
Szent Orbánt a szőlőművesek, a kocsmárosok, a kádárok is védőszentjüknek tartották, és nagyon sok szobor őrzi emlékét szőlőhegyeinken. A szobrokon kívül néhány dűlő vagy hegyoldal is az ő nevét viseli (pl. Orbánhegy Budapesten). Szeremley Huba pincészete pedig a Szent Orbán Borház nevet kapta. A szőlőhegyeken gyakran rendeztek körmenetet ezen a napon, és a Szent szobrait friss szőlőhajtásokkal díszítették, és elsősorban a fagyok ellen és az időjárás pusztítása ellen kérték az ő segítségét. Egy-két borvidékünkön szokás volt jó termés esetén borral locsolni és virágokkal díszíteni a Szent szobrát, míg rossz termés idején sáros vízzel öntözték le. A Szent kultusza német nyelvterületről érkezett hozzánk a 18. században, és ott a magyarországinál komolyabb ünnepségek, rituálék sora jelezte Orbán fontos szerepét. Ünnepén gyakran díszes poharakból, üvegekből fogyasztották a bort, és tiszteletére ürítették edényeiket.
Orbánt a néphagyomány a fagyosszentek közé sorolja. Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt a leginkább, ezért sokfelé szobrot emeltek számára a szőlőben, és Orbán-napon körmenetben keresték fel. A szőlőtermelő falvak a szőlőhegy védelmét és a bő termés biztosítását várták tőle. Az Ipoly mentén Urbánkának nevezték, tiszteletére kőszobrot vagy kápolnát emeltek. A Nyitra menti falvakban körmenetben keresték fel a szobrot, s ha jó idő volt, megkoszorúzták, de rossz idő esetén kövekkel dobálták meg. Topolyán Orbán tiszteletére a nagyobb szőlősökben szobrot állítottak, volt, ahol fatörzsből vagy szalmából készítették. Jó idő esetén egész nap óbort ittak, és Orbán szobrát vagy az őt jelképező tárgyat borral locsolták, dicsérték. Rossz idő esetén szidták, köpködték, locsolták, pálcával verték, a szalma vagy fa Orbán-jelképet elégették (Borus 1981: 53).
A legjelentősebb szőlővédő május 25. ő az, aki a fürtkezdeményeket megvédhette azzal, hogy nem fagyott (mint a legutolsó "fagyosszent"), hanem jó időt hozott. A magyarországi szőlőhegyeken sok helyen találkozhatunk Szt. Orbán szobrával, Gyöngyösön is volt. De templomot, kápolnát is szenteltek tiszteletére - ilyen nekünk az Urbán templom. Ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szentet, ha viszont fagykáruk lett a gazdáknak, akkor megvesszőzték a szobrát.
Adonyban virágokkal és zöld ágakkal feldíszített kápolnában tartották az Orbán-napi misét. Ezekből a virágokból mindenki igyekezett egy keveset a présházba vinni, abban a hitben, hogy az Orbán-napi szentelt virág megvédi az épületet a villámcsapástól (Lukács 1988: 104).
Borvidékeinken nincs olyan szőlőhegy, ahol ne találkoznánk Orbánnak szentelt szobrokkal, kápolnákkal. A borosgazdák tőle várják a szőlők védelmét, a növénybetegségek elhárítását. Orbán alakja megjelenik a hordókon, a szőlészeti munkaeszközön pápai ornátusban, fején a tiarával, kezében aranykehellyel. (I. Szent Orbán pápa (222-230) rendelte el, hogy a misekehelynek és tányérnak nemesfémből, aranyból vagy ezüstből kell készülnie - innen az ábrázolás).
Ha tovább haladunk a naptárban, néhány nap szintén komoly szentekhez kapcsolódó eseményt tartogat. Július második felében több szent napja is kultikussá vált. Július 20-án Illés, július 22-én Mária Magdolna, július 25-én Jakab, július 26-án Szent Anna. Ezeknek a szenteknek a jelentősége annyiban emelkedett ki a szőlőtermő vidékeken, hogy ilyenkor szoktak beköszönteni a forró nyári napok után gyakran előforduló viharos jégesőkkel pusztító frontátvonulások. Több helyen mondták azt, hogy Illés hordókat gurigáz a Mennyekben, és azért dörög az ég. Viharok esetén azt mondták, hogy Illés és Jakab Annát kergeti. Nem véletlen, hogy ezekhez a szentekhez elsősorban a vihar és a jégeső elkerülése érdekében imádkoztak, és többüknek a szőlőhegyeken kápolnát is emeltek. Szent Anna nevét viseli például a Balatonboglári Borvidék egyik borháza is.
Nagyboldogasszony napja derült idejével a jó gyümölcs- és szőlőtermés előhírnöke.
A Szerémségben a Máté-napi tiszta időből jó bortermésre következtettek.
Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani.
Sv. Ján áldása
Aki gyakran jut el borkóstolókra és serényen járja a magyar borospincéket, gyakran találkozik azzal a kifejezéssel visszakóstoláskor vagy a kóstolás végén, hogy „igyuk meg a Szent János áldást”, vagy „ürítsük az utolsó poharunkat Szent János tiszteletére”, s gyakorta elhangzik a „Szent János pohara” mondás is.
December 27-én ünnepeljük János evangélista napját, amely a középkor végétől a borászok körében is népszerűvé vált, a premontrei szerzeteseknek köszönhetően.
Ezen a napon történt ugyanis a hagyományos borszentelés, amely még az egyházi liturgiába is belekerült. (A napjainkban is működő szép szokás egyik legszebb példája a Pannonhalmi Főapátságban e napon lezajló borszentelés .) A boros gazdák szinte mindegyik borvidékünkön egy-egy üveg bort vittek a templomba, ahol azokat liturgikus szertartás közben megszentelték. A borokat ezután hazavitték és gyakran gyógyításra használták, de több helyen a boroshordókba csurgatták, ezzel biztosítva az egész borkészlet egészségét.
Szent János napjának jelentősége hasonlatos volt Szent Mártonéval, aki az új borok „szent bírálója” volt. A késői érésű fajtákból készített borok ugyanis Márton napjára nem készültek még el, ennek ideje épp december végére jött el. A borászatok jelentős részében - főként a kisparaszti gazdálkodás idején - épp Karácsony és Újév között történt meg a borok fejtése, a hordók megkezdése.
Szemezgetés a Bibliából
Az Ószövetségben 212 alkalommal esik szó a borról. Általában a szőlő az a növény, amelyről a Biblia a legtöbbször említést tesz.
Ószövetség
A Bibliában Noéval kapcsolatosan esik szó először a borról. Az ember a bort már a vízözön előtt ismerte. A bibliai hagyomány Noénak tulajdonítja a szőlőművelést, sőt egyes teológusok szerint Noé jelentése - nyugalom, vigasztal - is erre utal.
A Szentírásban a bortermelésről először a Teremtés könyvében esik szó:
„Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.)
A zsidóság a Biblia szellemében élt a bor fogyasztásának lehetőségével. Palesztina híres volt szőlőskertjeiről, s a bor népi italnak számított. A választott nép használta a bort mint a gyógyítás eszközét, mirhával keverve - súlyos szenvedés esetén - kábítószerként, használta mint élvezeti cikket (vízzel vegyítve), de a bor szerepet játszott a nép vallási életében, rituális gyakorlatában is. Az Ószövetségben létezett ún. borünnep is. A jó szüret Isten áldásának, a rossz pedig Isten büntetésének számított.
Az iszlám hit kialakulásáig Palesztinában és környékén a bor a nép itala volt. Az Ószövetség szerint Palesztina híres volt szőlőjéről, a bor hozzátartozott az élethez, a Biblia alapvető táplálékként említi: „Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat.” „… kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód… számára, úgy hogy semmiben sem szűkölködünk.” (Bírák könyve 19, 19.)
Valószínűsíthető, hogy vörösbort ittak, mert a bort a „szőlő vére”-ként említik: „Mért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?” (Ésaiás könyve 63, 2.), vagy „… és szőlő vérét, bort ittál” (Mózes V. 32, 14.)
Az Ószövetségből tudhatjuk meg, hogy a szőlőskerteket főleg lejtőkre telepítették: „Szőlőket plántálsz Samariának hegyein” (Jeremiás 31, 5.).
A talajművelésről is szól a Biblia: „Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált bele…” (Ésaiás 5, 1-2.)
A Bibliából tudjuk azt is, hogy a szőlőt fügefára futtatták, vagy karót vertek mellé és rendszeresen tisztították a gaztól.
A szüret a vígasság jegyében folyt már azokban az időkben is: „Elvétetett a vígság és öröm a kertből, és a szőlőkben nem vígadnak és nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.” (Ésaiás 16, 10.)
Az ószövetségi vallás áldozatai között szerepelt az ún. Italáldozat, de a bort önmagában nem mutatták be áldozatul, legfeljebb más áldozatok adalékául szerepelt. Az áldozati lakomán a választott nép előírásszerűen használta a bort. Különös hangsúlyt kapott a bor a húsvéti bárány elfogyasztása alkalmával. Bizonyos bibliai személyek (Sámson, Keresztelő Szent János), ószövetségi papok isteni intésre vagy önként vállalt vezeklésből nem ittak, ill. nem ihattak részegítő italt (nazireusok).
Jelképként is többször megjelenik a bor az Ószövetségben. „… íme, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, csaknem szétszakad.” (Jób 32, 19.) „Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel elegyítve” (Ésaiás 1, 22.)
A Bibliában a szőlőtő Izraelt jelképezi, amelyet az Úr Egyiptomból telepített Kánaánba, hogy ott gyökeret eresszen, és terebélyesedjék (Zsolt 80,9–12). A szőlőlugasban való időzés a békére, jólétre utal.
Azok a férfiak, akiket Mózes előreküldött Kánaán felderítésére, hatalmas szőlőfürttel tértek vissza, s a kánaáni bőséget jelző gyümölcsöt a vállukra vetett boton szállították: „Amikor Eskol völgyébe értek, levágtak egy szőlőfürtöt a szőlővesszővel együtt, ezt kettesével egy boton vitték, aztán néhány gránátalmát és fügét is (szedtek) Azt a helyet Eskolnak nevezték arról a szőlőről, amelyet Izrael fiai leszedtek.” (Számok könyve 13,17–24). Az egyházatyák és a középkori teológusok ezt a részt a keresztrefeszítésre vonatkoztatták, a szőlőfürtöt Krisztus-szimbólumként, a két hírvivőt az Ó-, ill. az Újszövetség képviselőjeként értelmezték. Nicolaus de Verdun klosterneuburgi oltárképén (1181) a jelenet a következő felirattal szerepel: „A botban, melyen a szőlőtő függ, Krisztus keresztfáját lássátok.”
Újszövetség
Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik. A víz borrá változtatása a kánai menyegzőn történt. (János 2, 1-12.)
A keresztény vallás alapítójának, Jézus Krisztusnak életében a bor különösen kitüntető szerephez jut. Példabeszédeiben (Munkásokat felfogadó szőlősgazda, Gonosz szőlőmunkások, Jézus a szőlőtő - mi a szőlővesszők) szívesen használ szőlővel és borral kapcsolatos képeket.
Krisztus példabeszédeiben olvashatjuk, hogy a bort a gyógyításban is használták: „És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba.” (Lukács 10, 34.)
Pál apostol Timótheushoz írt 1. levelében a borivást, mint egészségre hasznos dolgot ajánlja. „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel.” (5, 23.)
Gyakran szerepel jelképként a szőlőskert, szőlőműves, szőlőtő: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János 15, 1-6., valamint Máté 20, 1-16. és 21. 33-46.
A legfontosabb szerephez akkor jutott a bor, mikor az utolsó vacsorán az Eucharisztia megalapításakor, Jézus kenyeret és bort vett kezébe. „…és vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére, amely sokakért kionttatik bűnöknek bocsánatára.” (Máté 26, 27-28.)
A szőlő és a bor a Biblia tanulsága szerint már az ősidők óta ismertek voltak.
A keresztények Krisztus vérét, a szövetség jelképét, a bor színe alatt veszik magukhoz. A kehely a bornak, Krisztus vérének tartóedénye, az egyik legfontosabb keresztény jelkép.
A bor, amely minden szentmisében újra és újra Jézus vérévé változik a pap szavára, már nem csupán az embert vidámítja, hanem megtisztítja, megszenteli, gyógyítja a lelket. A misebor (fehér vagy vörös - ez utóbbi ajánlott) csak szőlőből sajtolt, természetes színbor lehet. Adalékot nem tartalmazhat.
Máté20,1-16a
Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.''
Szentbeszéd évközi 25.vasárnapra A év (Mt 2o,1-16) 2oo8 szept.21 Rakamaz
K. T:! Emberi szemmel nézve a mai evangéliumi példabeszédet, valóban bosszantó bérelszámolással találkozunk benne. Hiszen ugyanannyit kaptak az 1 órát dolgozók, mint akik reggel felvették a munkát. Megütközünk rajta. Vajon miért? Min ütközünk meg? Isten magatartásában, és gondolkodásmódjában van a hiba? A példabeszéd gazdája az Isten. De tudjuk, hogy senkit sem csapott be. Amiben megegyezett a munkásokkal, azt valamennyien meg is kapták. Isten talán nem teheti sajátjával, amit akar. Rossz néven vesszük az Ő nagylelkűségét? Mégis csak a mi emberi gondolkodásunkban kell keresnünk bosszúságunk okát! Az irigységünkben, rivális gondolkodásunkban! Mert a másik talán könnyebben boldogul, mint mi?! Ha így gondolkodunk, akkor még nem értettük meg a jó Istent! Aki Isten akaratát és evangéliumát megértette, az többé nem törődik azzal, hogy mások mennyit kaptak. Teljesíti Isten akaratát, és tudja, hogy övé az evangéliumi földbe rejtett kincs, amiért érdemes mindent fel áldozni. Isten minden embert és minden népet üdvözíteni akar. Az egyházatyák szerint az először munkába álló munkás a zsidó nép. Ők sem irigyelhetik más népektől sem az üdvösséget. Persze ez mi ránk is vonatkozik.
Ha pedig az egyes emberek eseteire alkalmazzuk a példabeszédet, akkor azt mondhatjuk, hogy különböző életkorban fogad munkába minket az Úr. Van, aki már egész életében Őt szolgálja kis korától kezdve. Van, aki fiatal korban kezdi el Krisztus követését. Van, aki csak öreg korában tér meg. A korán meghívott ember ne irigyelje a később meghívott ember üdvösségét. Egyébként, az ilyen irigység, ha jól megnézzük Szentlélek elleni bűn, ami kárhozatra vezethet. Az üdvözítés nem az igazságosság törvénye szerint történik, hanem az isteni jóság és szeretet törvénye szerint. Isten országában állandó a meghívás. Nála a munkának nem az eredménye a döntő érték, hanem maga a munkába állás, és az estig, (vagyis mindhalálig!) való kitartás.
Testvérek! Isten ma is hívja az embereket az Ő szőlőjébe, országába. Vannak, akik azonnal követik őt, mások inkább várni akarnak még, de akadnak olyanok, akik még este is tétlenül várakoznak. Isten azonban olyan jó, hogy még a leglustább embernek is megadja a lehetőséget, hogy mellette döntsön. Egy feltétel azért van: Valamikor követnünk kell az Isten hívását. Valamikor életünk folyamán el kell döntenünk, hogy Istennel vagy Isten nélkül akarunk dolgozni és élni! Isten megadja a fizetségünket, de legalább egy órányit dolgoznunk kell. Bár a keresztséggel és a bérmálással már Krisztus mellett döntöttünk, de a valóságban nem mindenki követi Isten hívását, még ha megkeresztelt és bérmálkozott is. Ők olyanok, mint akik estefelé is határozatlanul ácsorognak a piac téren. Csak remélni lehet, hogy az ilyen ismerőseink, netán szeretteink is még az éj beállta előtt elhatározzák magukat a munkába állásba. Jézus azért is mondta el példabeszédét, hogy megismertesse velünk Isten irgalmas szeretetét. Mivel mi is a szeretet és irgalom gyermekei vagyunk, legyünk mi is irgalmasok, és egymást szeretők, hogy irgalmasságot és örök boldogságot nyerjünk. Amen!
Ferencz János atya
Máté 21,28-32
,,Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: ,,Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!'' Az így válaszolt: ,,Nem akarok'', de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: ,,Igenis, Uram!'' De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?'' Azt felelték: ,,Az első.'' Erre Jézus azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján -- és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki.
Máté 21,33-43
Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített [Iz 5,1-2]. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ,,A fiamat majd tiszteletben tartják.'' De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ,,Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.'' Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?'' Azt felelték neki: ,,A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.'' Jézus ekkor azt mondta nekik: ,,Sohasem olvastátok az Írásokban: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben''? [Zsolt 118,22-23] Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.
HOMILIA évk. 27. vasárnap A év (Mt. 21,33-43)2008. okt. 5 RAKAMAZ
K.T! Tévedés lenne azt hinnünk, hogy a mai evangélium példabeszéde, csak a Messiást viszautasító zsidó nének szól. Hiszen a jézusi tanítás az ő ösvényükön átlépve elindult az egész emberiség felé. „Jöjjetek hozzám mindnyájan!” –ez Jézus programja. Sajnos, különösen a mi korunkban ezt a meghívást igen sokan visszautasítják. Ezek ellenére Jézus tervei szerint megalakult és ma is él az Egyház, hogy mint Isten szőlője jó gyümölcsöt teremjen. Ha mégis gyenge a szüret Isten szőlőjében, akkor ennek okát saját magunkban kell elsősorban keresnünk. Sokszon ma is az Egyházak, az egyházközösség is hasonlít egy elhanyagolt, rosszúl gondozott szőlőre, amelyet nem csak az időjárás viszontagságai, hanem a gondozás hiányosságai tesznek tönkre.
Isten ma is elküldi fiát a szőlő bérlőihez. Minden homiliában az Ő hangjának kellene felcsendűlnie. A villágnak minden kersztényben őt kellene felismernie. Mi is hibásak vagyunk, ha Jézus nem tud testet ölteni bennünk. Ha tehát el akarjuk a szőlőbérlők szomorú sorsát, át kell adni magunkat Jézusnak.
(Ez a tanúság a legmeggyőzőbb érv Jézus igaza,és az Egyház létjogosúltsága mellett. Mindnyájunknak van olyan kincse, amit ránk bízott a világ gazdája az Isten.) A mai evangélium példabeszéde arra a szomorú körlményre figyelmeztet, hogy sokan nem felelnek meg ennek a megbizatásnak. A gazda idegen országba utazott és ezért bérbe adta szőlőjét. Mikor hazatért elszámoltatta a bérlőket a föld használatáért járó terméssel. A hálátlan bérlők azonban még megverve is, elzavarták a küldötteket, sőt a gazda fiát meg is ölték. Megérdemelték a súlyos büntetést. Jézus számos hallgatója sejtette, hogy mire céloz ezzel a példabeszédével. Arra a sok-sok hűtlenségre, hálátlanságra, amelyről az Ószövetségi Szentírásban is olvashatunk. Isten szövetséget kötött Izrael népével, és miközben Mózes a Sinai hegyen imádkozott, sokan hallgattak a lázadó hangadókra és imádni kezdték az aranyborjút. A későbbi idők folyamán Isten prófétákat küldött hozzájuk, hogy figyelmeztessék bűneikre a népet, és a helyes útra térítsék őket. Végül szeretetének jeléül, a Mennyei Atya elküldte saját Fiát, akit a hatalmukat féltő vezetők halálra adtak és keresztre feszítették. De feltámadt!!
Testvérek! Köszönjük most meg, hogy mi nem tartoztunk azok közé, akik elzavarják, elutasítják Isten hozzánk küldött követeit, pl. lelkipásztorainkat. Azt azonban el kell ismernünk, hogy mi a hálás bérlőkhöz tartozunk, és imádkozunk azokért, (esetleg saját szeretteinkért is,) akik visszautasítják, vagy eltékozolják Isten kegyelmi ajándékait. Ha így cselekszünk, akkor majd nyugodt lelkiisemerettel állhatunk Isten elé a nagy elszámolás napján. Életünkkel, szeretetünkkel kell tanúságot tenni jézusról. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy Jézusunk az egyetlen kiút a sok zűrzavarból, hiszen a jelen és a jövő élet igéi nála vannak. Tehát: Uram Jézus légy velünk! Mi egyetlen örömünk. Amen!
,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.''Máté 20,1-16a
Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.
János 15,1-8
Szentbeszéd Húsvét 5. vasárnapjára B év (Jn. 15,1-8) 2oo9 május 10 Rakamaz
Kedves jó Testvérek! Kedves……Hivek! A mai evangélium tanítása szerint Jézus személyes kapcsolatra törekszik velünk. Bensőséges barátságra. Életünk valójában csak akkor lehet gyümölcsöző, ha szoros kapcsolatban maradunk Vele. Keresztény felfogásunk szerint Isten új és igazi szőlőtőt támasztott Jézusban, aki bőséges termést hozott: halálával és feltámadásával új népet szerzett, az Egyházat. Ez a példabeszéd komoly mondanivalóval rendelkezik és mindig aktuális. Jézus nélkül nem lehetünk igazi keresztények, életünk belőle táplálkozik. Akkor bontakozik ki, ha hallgatjuk tanítását, magunkévá tesszük azt, és tetteinkkel tanúságot teszünk róla. Benne és Vele maradni annyit jelent, mint Jézus halálában és feltámadásában részesülni. Vagyis keresztény hitből, reményből és szeretetből élni és cselekedni. Jézusban maradni annyi, mint közösségben élni. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman együtt vannak az én nevemben, ott vagyok közöttük.(Mt. 18,2o) Nem lehetünk hívők közösség nélkül, hamis a magán vallásosság.
Testvérek! Tapasztalhatjuk, hogy nehéz Jézusban és szeretetben megmaradni ott, ahol az emberek idegenkedve visszahúzódnak egymástól, és pláne, ha félnek és elrejtik hitüket. Nekünk keresnünk kell a hivek közösségét, bátorítanunk, támogatnunk és segítenünk kell egymást a krisztusi úton. Nem véletlen, hogy Jézus éppen a kenyeret és a bort választotta jelenléte emlékének. Ilyenkor, vagyis a szentmisén Vele és egymással találkozunk. Ott egy asztalhoz ülünk Vele és követőivel. Tehát Krisztusban maradni annyit jelent, hogy keressük a hivők közösségi találkozóit, és ezeken, adottságaink és lehetőségeink szerint, közre is működünk. Jegyezzétek meg jó Testvérek, már csak a hitüket nem gyakoroló szeretteitek sorsáért is aggódva, hogy a szentmise közösségének elkerülése előbb-utóbb lelki éhhalált okoz. Elszakít Jézustól az éltető szőlőtőtől.
A jézusi példabeszédnek van egy megdöbbentő mondata: „Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam az Atya!” Nem fenyegetés ez, csak egyszerű ténymegállapítás. Jézus arra akar bennünket figyelmeztetni, hogy alapvető keresztény kötelességünk a gyümölcstermés, vagyis mások életének szeretetből fakadó gazdagítása. Tudjuk, egyetlen szőlőtőke sem magának termi gyümölcsét. Jézus is értünk, a mi üdvösségünkért jött a földre. Mindenkori keresztény - azaz- krisztusi - feladatunk, hogy az emberi élet asztalára tegyük jótetteink gyümölcsét, amelyet Isten szőlőskertjében teremhetünk! Amen!
Hazánkban régóta óriási problémát jelent a mértéktelen alkoholfogyasztásból és a megoldatlan pszichés problémákból fakadó alkoholizmus, mely nagyszámú embert és családot érint – egyházunkban is, sőt a lelkészi karon belül is. A helyes életmód, azaz a teljes értékű étkezés, a sok-sok mozgás megfelelő lelki „tréninggel”, rendszeres imádsággal kiegészítve olyan megelőző kezelésnek tekinthető, mely képes megakadályozni az alkoholba menekülést. Testet és lelket egyaránt frissen tartva bátorságot ad szembenézni gyengeségeinkkel és elfogadni őket. Ha pedig saját nehézségeinkre nem súlyos teherként, hanem útitársként tekintünk, akkor felszabadultan nézhetünk előre, és napi egy pohár vörösbor csak a javunkra lehet.
a szőlő és a bor a Biblia tanulsága szerint már az ősidők óta ismertek voltak.
A borivásnak csak egyetlen törvénye van: inni. Bárhol, bármikor, bárhogyan." ""
A BORREND TÖRTÉNETE
Vince napjához időjárási regula kapcsolódik, mely szerint ha e napon enyhe időjárás van, akkor ősszel bőséges termés várható. Szent Orbán ünnepe tájékán fordulnak elő a Kárpát-medencében az utolsó fagyveszélyes napok, melyek a szőlőre nagy veszélyt jelenthetnek. Márton napja az újbor megkóstolásának alkalma, János napján pedig egyházi szertartás keretei között megszentelik a bort.10 Ha egy borrend valamely szent nevét tűzte zászlajára, legfőbb ünnepét e szent névünnepén tartja, általában más borrendeket is meghíva, az új tagok avatási szertartását elvégezve s természetesen borokat kóstolva, minősítve.11
A borrend alapításának dátuma:1996.
Újjá alakulás: 2001. március 10.
1996. májusában számos szőlő- és bortermelő elhatározásából megalakult a
Szent Márton Borrend.
A borrend célja: Tagjai tevékenységén keresztül a Bükkaljai borvidék borainak minél szélesebb körű megismertetése a fogyasztókkal. A termőtáj szépségének és értékeinek
széleskörű propagálása, a szőlőműveléssel és borászattal kapcsolatos hagyományok megőrzése ápolása, továbbfejlesztése. A kultúrált borfogyasztás, az úgynevezett pinceprogramok hagyományának megteremtése, vidám programokon keresztül a Bükkaljai Borfesztivál színvonalának emelése a nemzetközi kapcsolatok ápolása bővítése.
A SZENT DONÁT BORREND LEGENDÁJA.
Szent Donát számos borvidéken szőlővédőszent. Donát ókeresztény püspök (egyes források szerint katona) volt, aki a közép itáliai Arezzo püspökeként 362-ben szenvedett mártíromságot.
A legenda szerint Donát kezéből egy mise alkalmával a pogányok kiütötték a szent kelyhet, ami a földre esett és darabokra tört. Donát összeszedte a kehely szilánkjait, szomorúan az oltárra helyezte, majd imádkozni kezdett. Kis idő múlva a kehelydarabok összeforrtak és Donát kezében ismét egyé váltak. Amikor 1652-ben ereklyéit Rómából a Rajna-vidéki Münstereifel városába vitték, a kísérő papot villámcsapás érte, de semmi baja nem történt. Ezt a csodát Szent Donát közbenjárásnak tulajdonítják. Éppen ezért Szent Donáthoz különösen az elemei károk ellen fohászkodnak (villámcsapás, jégeső). Kultusza a Rajnai borvidéken a legerőteljesebb. Szent Donát szobrát főként a szabadban,
utak mentén emelték, máskor sokalakos Mária-oszlopokon, illetve Szentháromság-emlékeken szerepel.
Hazánkban is számos városban találkozunk a szent kultuszával. Buda 1724-ben Szent Donátot választotta a Város védőszentjévé. Egerben a jégeső és a mennydörgés elkerülése érdekében fohászkodnak hozzá. Székesfehérvár középkor óta művelt szőlőhegyének (Öreghegy) legmagasabb pontjára 1733-ban építették a Donát-kápolnát a szőlőművelő polgárság kérelmére. A második világháborúig minden Donát napon körmenet indult a városi templomból fel az Öreghegyen lévő Donát kápolnába. A körmenet alatt templomi énekeket, a szentnek szóló énekeket énekeltek és imádkoztak. A férfiak a körmenet végén gyakran a pincéjükbe mentek és iszogattak a szent tiszteletére.
Névünnepe a régi naptárban augusztus 7-ére esik. Donát, Sixtus és Urunk színeváltozása együtt a pogányVinalia Rustica örökébe lépve a szőlőérést ünneplik
Szent Donát (Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány
1482-es augsburgi kiadásából)
